A szelént Jacob Berzelius fedezte fel 1817-ben, és a görög mitológiából ismert Selene Holdistennő nyomán nevezte el. Az elnevezés azért is találó, mert miként a Holdnak, a szelénnek (Se) is két oldala van.
Sokáig toxikus vegyületnek tartották, és jelenleg is széles körben használják az iparban: többek között félvezetők, fénymásolók, rozsdamentes acél készítéséhez. A század közepén azonban bebizonyosodott, hogy nélkülözhetetlen nyomelem.
Fontos megemlíteni, hogy a jód után ez volt a második mikroelem, amelyről sikerült igazolni, hogy a szelénhiány pótlásakor a hiánytüneteket ki lehet küszöbölni. Korunk táplálkozási szokásai egyre kevesebb vitaminhoz, nyomelemhez és ásványi anyaghoz juttatják szervezetünket. Ez láthatóvá válik szerveink működésén, így hajunk állapotán és élettartamán is.
A szelén hozzájárul a haj, körmök normál állapotának fenntartásához. A legnagyobb koncentrációban a szervezetben a májban, a fogzománcban és a körömben található.
A szelén a szervezet antioxidáns védelmi rendszerében vesz részt, és védi a sejteket az oxidatív stressz ellen. A napi szükséges szelénbevitel felnőtteknek kb. 70 mikrogram.
A szelén a glutation-peroxidáz antioxidáns enzimrendszer alkotórésze, melynek feladata a szabadgyökök hatástalanítása. A szabadgyökök aktív kémiai anyagok, melyek károsítják a sejteket, az érfalakat és gyengítik az immunrendszert. A környezetszennyezés növekedése, a savas esők, a növényvédő szerek használata, a dohányzás, az alkohol valamint a fokozott stressz, mind-mind a szabadgyökök felszaporodásához vezet. A szelén bevitellel a szervezet szabadgyök megkötő képessége erősödik.
Szelén hiány esetén gyengül az immunrendszer, gyakorivá válnak a fertőzések, hullik, illetve lassan nő a haj.
Nők esetében a menopauza jelentős hatással van a bőrre és a hajra. A női szervezetben az ösztrogén termelődése már a 35. és a 45. életév között csökken. Kb. az 50. életév körül a hormonszint még jobban leesik. A bőr vérellátása csökken, visszaesik a nedvességtartalma, csökken a rugalmassága, szárazabbá, petyhüdtebbé válik. A megnövekvő androgén szint miatt nemkívánatos szőrzetnövekedés indul meg, erőteljesebb szőrszálak nőnek, hajhullás alakul ki és őszülésnek indul a haj. E tünetek leküzdésében is jelentős szerepe van a szelén pótlásának, továbbá a hőhullámok leküzdésében is segít.
A szelén segít a korpásodás kezelésében és megakadályozásában, csökkenti a haj őszülését. Lassítja a szövetek öregedését. Védi a szívet, mivel gátolja a vérrögképződést, csökkentve a szívinfarktus és szélütés kockázatát, szükséges a pajzsmirigy egészséges működéséhez is.
Amennyiben természetes úton nem tudjuk pótolni a hiányzó anyagokat különös tekintetben a szelént, célszerű jó minőségű vitamin-és ásványi anyag kiegészítőket szedni és megvédeni szervezetünket a káros hatások ellen.