A történelem során a mézet a legváltozatosabb módokon használták gyógyszerként, az ókori Egyiptomban kenőcsként használták, sebeket kezeltek vele, melyek így nem fertőződtek el (a méz magas kálium tartalma miatt hatékony baktériumölő), a római gladiátorok pedig általános fizikai erőnlétük javítására fogyasztották (a méz szénhidráttartalma magas, így kiváló energiaforrás).

A méz igen gazdag vitaminokban (A-, B1-, B2-, B3-, B5-, B6-,C-, E-vitamin), ásványianyagokban (Fe, Ca, Ph, Mg, K, Na) és antioxidánsokban. A méz tehát teljes értékű táplálék-kiegészítő, nem csupán a teljesítőképességet fokozza, de a javítja a szívműködést is. Csökkenti a depressziót (különösen a hársméz, mely elismert idegcsillapító és fertőtlenítő hatású). Gyomorfekély, nyombélfekély, gyulladásos megbetegedések esetén érdemes a méz antimikrobiális hatására kiemelt figyelmet fordítani, és mivel a méz gyümölcscukrai glükogénként raktározódnak a májban, ezért májgyengeségnél, de hasnyálmirigy- és epemegbetegedésnél is sikerrel alkalmazható.

Különösen a fenyőmézről terjedt el, hogy szamárköhögés, tüdőbajok és légcsőproblémák esetén fejti ki áldásos hatásait, a lépes méz pedig homloküreg-gyulladás esetén nyújthat segítséget. A méz rendszeres fogyasztása emellett elősegíti a vérképződést, gyarapítja az immunrendszer vérképző sejtjeit.

A méz hatékonyabb édesítő, mint a cukor, emellett a szervezet könnyebben és gyorsabban dolgozza fel. Bár egyaránt használható süteményekben, gyógyteákban, nem szabad elfelejteni, hogy ezen eljárások során veszít a tápértékéből.

A méz nemcsak édesítőszer, hanem alkoholtartalmú italok alapja is egyben. Friss vízben feloldva pár óra alatt erjedésnek indul és sörré érik. Régen a fiatalasszonyok esküvőjük után egy hétig ezt fogyasztották, mivel úgy vélték, növeli termékenységüket. A mézeshetek kifejezés is talán innen eredeztethető.